Bajó Sándor

Bajó Sándor 1832-ben Alsó-Dabason (ma Dabas, Pest m.) született Bajó János Alsónémedi református lelkész és Krób Mária gyermekeként. Érdekesség, hogy anyja és felesége családneve megegyezik, utóbbit Krób Zsuzsannának hívták.

Bajó Sándor a szabadságharc után református lelkész lett, évtizedekig Lápafőn szolgált.

Hivatali utóda, V. Fejes György egy 1914-ben megjelent - 90 évvel később Töttös Gábor által részben újraközölt újságcikkében Bajó Sándor visszaemlékezése nyomán közzétette elődje hadnagyi kinevezésének történetét.

 E szerint Bajó Sándor őrmester 1849. március végén, a Verbászról a Tisza mellé vonuló 3. zászlóalj második századának elővédjével, 30 fő élén Kecskemét és Nagykőrös környékén Jellasics seregének kilenc élelemszállító szekerét zsákmányolta el, 18 gyalogost és 12 lovast vágva le.

A 17 éves Bajó Sándort haditettéért őrnagya előléptetésre javasolta Damjanich tábornoknak, „s két hét múlva, az isaszegi győzelem után napiparancsban jött az elismerés a kis őrmester részére a tiszti kardbojttal együtt".

A teológiát - életkorából következtetve - a szabadságharc után végezte el (talán a szülőhelyéhez közeli Kecskeméten). Szolgálati helyeit pontosan nem ismerjük, mindenesetre ismeretlen időponttól - esetleg lelkésszé szentelése után már azonnal - a Baranya megyei Katádfán szolgált 1873-ig, majd ettől az évtől kezdve haláláig, 1900-ig Lápafőn volt lelkipásztor.

Itt hunyt el végelgyengülésben 1900. december 27-én, itt is helyezték örök nyugalomra.

Naki halotti anyakönyv, 50/1900. V. Fejes György kecskeméti születésűnek tartja.
 

V. FEJES 1914. évi feljegyzéséből arra lehet következtetni, hogy édesanyjának és feleségének azonos családneve, unokatestvér-házassággal magyarázható.


Nyugvóhelye ma már sajnos nem ismert; a sírt valószínűleg a Lápafőn régen hagyományos, múlékony anyagú fejfa jelölhette.

A sír lehetséges sorsának felkutatásában és V. Fejes György cikkének megismerésében nyújtott segítségéért köszönetet mondok F. Bodó Imrének.