Történelem

Lápafő története

 

A település a megye nyugati részén, Somogy és Tolna megye határán, a Dombóvári kistérségben található. Közúton több irányból is megközelíthető, vasútállomása nincs. Rendszeres autóbuszjáratok kötik össze Dombóvárral.

Lakosság számának alakulása

1870: 478 fő

1949: 457 fő

1970: 305 fő

1990: 204 fő

2001: 220 fő

2009: 161 fő

2014: 171 fő

 

A mai Lápafő területe már a kelta és római korban is lakott volt. Ezt bizonyítja a határában talált e- korokból származó leletek, mint a római pénzérmék stb.

A honfoglalás után, az Árpádházi királyok korából is kerültek elő pénzérmék.

Lápafő határa napjainkban nem túlságosan nagy, a középkorban észak felé még kisebb lehetett. 1730- as évekbeli tanúvallomások szerint ugyanis Várong és Szakcs egykor határosak voltak és csak a Lápafőiek Várong határából történő erőszakos foglalásai révén alakult ki a mai észak felé hosszan elnyúló, a két falu közé beékelődő településhatár.

Lápafő középkori szomszédosai a következő falvak voltak: északnyugatról Várong és a vele szemben fekvő, a későközépkorra elpusztult Hor (Hur), északkeletről Onár, délkeletről Borjád, délről Almás, délnyugatról Merse határolta.

A környék településnevei a varégok nevéből származó, zsoldos testőrt jelentő Várong, a személynévből képzett (Merse), illetve -d képzős helynevek (Borjád, Onárd) korai megtelepedésre utalnak, az összetett szó eredetű Vápafő ezekhez képest későbbi névnek tűnik.

A falut keresztülszelte a Simontornyáról Zákányba vezető út Szakcs és Szil közti szakasza, így mai viszonylagos elzártsága a középkorból nem igazolható.

Földrajzilag a Külső-Somogyi középtájba sorolható. A település az észak-déli irányú Körtvélyesi patak, újabb nevén Várongi-árok (a második katonai felmérésen: Marosti-víz keleti ága, a kataszteri térképen: Réti-árok) és a vele párhuzamos Rigói-árok (a második katonai felmérésen: Lápafő Bach, magyarul patak-ér, a kataszteri térképen: Berki-árok) összefolyásánál fekszik.

Nevét a réten folydogáló – ma is meglévő – Lápa patakocskáról kapta. A régi falu a mostani temető helyén alakulhatott ki, erre utaló nyomokat még napjainkban is lehet találni.

A helynevek időrendje szempontjából a víznév volt az elsődleges, a település a patakról kaphatta a nevét, a vápa ~ lápa pedig későbbi megfeleltetés lehet. A névadó ér mára elenyészett nevének emlékét a helyi emlékezet is megőrizte: 1822-ben az akkori református lelkész Galgóczy Gábor feljegyezte, hogy a hagyomány szerint volt egy régi, szintén Lápa nevű község, mely Lápa nevű értől kapta, mely a réten folydogált.

Szentgyörgyi Rudolf (nyelvészeti professzor) szerint létezett egy történeti lupa köznév folyóvíz, illetve annak (kisebb völgy vagy bemélyedésszerű) árka jelentéssel. Véleménye szerint a Lápa-patak azonos a pécsi püspökség 1009-es alapítólevelében említett Lupa nevű vízfolyással.

A települést a középkorban már következetesen Vápafőnek írták, a mai névalak először 1524-ben bukkan fel. Neve a sekély talajmélyedés jelentésű (lápos talaj), víznévi használatú vápa és a fej jelentésű fő szavak összetételéből alakult ki. Magyarul, Lápfej, vagyis a lápnak a feje, új keletűen Lápafő.

A Lápafő helység területén fekvő első település Rengelic néven szerepel.

Az okmányokban 1200-ban szerepel először, mégpedig egy birtokperrel kapcsolatban. Egy bizonyos Derek és Bodó és Balla családok pereskedett a falu birtokjogáért.

A Balla család, nemesi oklevelét 1220. április 20.-án kapta, Balla Mihály és Balla Péter révén.

A Bodó családot később Balla Gergely emelte fel, aki 1443-ban Tolna megyében a hadisegély beszedője volt. Az egyik utóda Szilágy megye kulcsosa  volt és a Mohácsi csatában esett el.

1252-ben telepített ide Zalabéry István és Zalaszentgróty Horváth Pál, mint nádor, vas megyéből és Zalából telepeseket. Ők Dávidházáról, Bajánról és Senyeházáról jöttek.

A következő adatok a falut 1348-ban említik újra, amikor egy Szakcsi jobbágy a margitszigeti apácák egyik Kazsoki jobbágyának megöléséért kirótt kilenc márka, büntetést Vápafőn fizette meg.

A falunévre vonatkozóan is 1348-ból vannak az első értesülések, mégpedig Nagy Lajos király idejéből.

Egy kis történelmi adalék:

Nagy Lajos (1342-1382) magyar király, két ízben vezetett nagyobb hadjáratot Itália területére, hogy megszerezze a nápolyi trónt, és megbüntesse András öccsének gyilkosait.

  • Első alkalommal Hadai 1347. május elején, maga Lajos király november 11.-én Visegrádról indult a hadjáratra.
  • Második alkalommal, Lackfi István erdélyi vajdát (1344-50) küldte sereggel Itáliába, 1348. december havában.

A középkorban, beleértve a későbbi török időket is, a Buda környékéről dél-nyugatra vezető hadi út (mely egyben Itáliába is vezetett), a dél-Dunántúl domborzati viszonyai miatt csak a következő három völgyben vezethetett Nagykanizsa irányába.

- 1. Tabi völgyön át

- 2. a Koppány völgyében

- 3. Kocsola-Szalcs-Lápafő-Szil-Igal települések mentén húzódó haránt völgyben.

A seregek, mindkét ízben Lápafő térségében vonultak Itáliába. Mivel akkoriban az egész vidék mocsaras lápos terület volt, csak Lápafő térségében kínálkozott egy szárazabb átkelő hely, ahol a hadak átvonulhattak, ezért ezt a terület a Láp fejének, Lápfejnek nevezték, ami később Lápafővé alakult át.

A következő adatok K. Németh András és Takács Melinda gyűjtéséből és publikációjából származnak:

A XV. század elején Vápafői előnevű nemesek tűnnek fel: 1408-ban Kazsoki jobbágyok Dada birtokon (a mai Igal határában) történt hatalmaskodási ügyében Vápafői Balázs járt el királyi emberként. 1427-ben pedig Vápafői Jakab fia Balázs részt vett egy Várongi iktatáson. 

A XV. század végén és a XV. század első harmadában a szomszédos Onár (Onárd, Onor, Unár; ma Szakcs határa) faluból származó nemesek is birtokrészt szereztek a faluban.

1484-ben egy Gerezdi (ma Somogyacsa–Gerézd puszta) hatalmaskodási ügy kapcsán Lápafői Honori Miklós (Nicolao Honori de Wapafew) királyi ember volt.

 

1524-ban néhai Onori László özvegyének Lápafői jobbágya, Tót Balázs egy szili (ma Somogyszil) iktatáson volt jelen.

 

1534-ben Vápafői Onori László özvegye, Ilona asszony Székesfehérvárott a falakon belül a Bíró (Polgár) utcában házat adott a zsámbéki remetéknek.

 

Az 1542-es rovásadó-össze-írás szerint a falu összesen 11 portából állt, Kalauz Péternek 4, Palatics Jánosnak – a későbbi szigetvári kapitánynak – 7 portája volt, utóbbiak Nagy Gálnak voltak kiutalva; a béresek 8 denárt fizettek.

 

Az 1550-es évek elején morgai János tűnik fel részbirtokosként:

 

1550-ben itteni birtokát elfoglalta és 100 forint kárt okozott dersffy

Farkas (1553-ban és 1554-ben szigeti kapitány), Orczi János és Kisbatthyányi László.

 

Lápafő középkori objektumai közül csak a templomot ismerjük, érdekes azonban, hogy a Lápafői templom nem szerepel a pápai tizedjegyzékben, bár szomszédosai közül egyházas helyként tűnik fel Merse, Onárd és Várong is.

A templomot csupán egyetlen középkori forrás említi: 1430-ban Szakcsi Szűcs Mihály fia János, a vápafői Szűz Mária-plébániatemplom rectora, a pécsi egyházmegyei acolytus, felszentelését kérte Rómából; kérését egy hét múlva megismételte.

A templomon kívül legalább egy középkori vízimalom létét is feltételezhetjük. A Pesty Frigyes-féle összeírás szerint: „Malomuti, szántó földek és rétekről, ez utóbbin van egy vizes malom a határban több malom helyek láthatók ezek szinte a Lápa nevű folyónak a törők hadjárat alkalmávali elfojtásával lettek megsemísitve”. A középkori malom bizonyára az első katonai felmérésen is ábrázolt helyen, a Várongi-árok nyugati felén, a falu déli részével szemben működhetett. Kérdéses, hogy a Vápafői Onári család rendelkezett-e a faluban kúriával.

Az oklevél jelzetének felleléséért K. Németh András és Takács Melinda, Horváth Richárdnak mondanak köszönetet. 15 DL 23911. 16 DAP 3. 303-304. 17 MNL E 158 Conscriptiones portarum. XLIII/b. Nr. 44. Fol. 528. 18 Zalavári konvent levéltára 428. 19 Zalavári konvent levéltára 95. a zalavári okleveleket Bilkei Irén juttatta el hozzánk, segítségét köszönjük. 20

1552-ben Lápafői morgai János a közeli szilen és Szanácson királyi emberként szerepelt.

 

Lápafő a török hódoltság idején közigazgatásilag a budai pasalikomba, koppányi szandzsákba, azon belül a dombói nahiéba (járás) került a környék megfogyatkozott lakossága.

A török időkben Lápafőn a lakosság egy része helyben maradt olykor a harcok elől elmenekült, de amikor nyugalmasabb idők következtek, rendszeresen hazajárt és learatta kertjeit gondozta gyümölcsöseit s nyugalma érdekében adózott is a töröknek.

Lápafő első írásos emlékét egy 1563-as összeírás rögzíti, mely szerint a koppányi szandzsákban 1563-ban és 1580-ban számba vett helységek közül Lápafőn egyaránt 12 házat találtak az adószedők. Az 1573 1574-ben összeírt Lapács falu is valószínűleg településünkre vonatkozik, ekkor 10 magyar nevű családfőt soroltak fel.

Takács Lajos az 1976-ban megjelent “Egy irtásfalu földművelése” c. könyvében – amely a szomszédos Várongról szól – ezt írja: ” A falutól délre terültek el azok a hatalmas uradalmak, melyek a hajdani erdőterületeken alakultak ki az Esterházy- és a Hunyadi – birtokokon. A legközelebbi falu, Lápafő, mely egyedül volt református a katolikus falvak között, kis uraságok birtokaiból állt.

 A falu lakossága a hódoltság idején református hitre tért, református lelkészeit 1618-tól említik.  A környéken több település is a reformáció híve lett, ezt igazolja a környékbeli falak történelme és azon korabeli egyháztörténeti feljegyzés is, amelyben református gyülekezetként van számon tartva.

Tolna Megye a hódoltság kori reformáció egyik fő központjának számított. Ezt a szerepet főként a híres tolnai iskola révén vívta ki. A Tolna városából kiinduló reformáció hatására egész Tolna megye beleértve Lápafő is reformátussá vált. Bár a hódoltság, és az azt követő zavaros idők során a lakosság nagymértékben megfogyatkozott.

Az ősi falu a török időkben elpusztult, az új településről az 1710-es esztendőktől lehet beszélni.

A török kiűzése után az új birtokosok vallási türelmetlensége és a kuruc háborúk miatt a református közösség megszűnt.

Egyes adatok szerint Lápafő területét, az 1710-es évek végén állataiknak legelőt kereső bérlők szállták meg, első állandó lakosai csak 1719-ben érkezhettek.

A török kiűzése után tehát egy gyér számú református magyar és a balkánról beszivárgott rác népesség lakta Tolna megyét, beleértve Lápafőt is. A települések kis létszámúak és instabilak voltak. A betelepítések hatására ezek a református közösségek gyakran zárványként különültek el a környező katolikus-evangélikus falvaktól.

Számos helyen - a katolikus betelepülés hatására- a kis lélekszámú református lakosság elvándorolt más, erősebb református településbe, így egyfajta koncentráció is lejátszódott.

A más megyékben tapasztalható vallási türelmetlenség és a német katonaság megszállása elől az újratelepülő Tolna megyébe reformátusok is érkeztek, gyakran igen távolról, például a nyugati megyeszélen lévő Lápafő, Zalából települt.

Mivel a német anyanyelvű megszálló katonaságot, falvanként a házaknál helyezték el. Azok eltartása alig elviselhető terhet rótt az őrségi reformátusokra. A fenyegetettség és a megszállás miatt megindult az őrségi jobbágyok elszökdösése.

  „Az Eörségrül és a Tottságrul most is igen szöknek az emberek, sött azt hallom, hogy valamellyre, az mostani kinn lévő Szigetvári Executor katonáknak hirit hallyák elöttük már elszöknek, és az katonák csak az puszta házat talállyák,

Amint hallom csak Szala, Somogy, Veszprim és talán Tolna vármegyébe transmigrálnak, ha az urak iparkodnának könnyen megtalálhotnák

A Zala vármegyei Becsvölgye lakói közül többen 1710 körül elköltöztek a falujukból, és áttelepültek a Tolna megyei Lápafőre, ahol a falu református törzslakosságát alkották.

Zalai források szólnak arról, hogy a Tolna megyei Lápafőn telepedtek le az Őrségből származó Bajánok. (A Bajánok ősi család leszármazottai, akik a Zala megyei őrségben éltek.)

Lápafő tehát az 1710-es években, a Zala megyei Becsvölgyéből érkezett reformátusokkal a környék egyetlen református települése lett.

A falu csak 1718-ra lett népesebb település, szlovák valamint Baranya és Vas megyéből érkezett magyarok révén.

A falu középkori templom valószínűleg 1686 és 1711 között válhatott gazdátlanná. Az 1733-as vizitáció szerint a falu feletti dombon hajdan templom állt, amelyet a törökök alapjáig leromboltak.

A légvonalban kb. 10 kilométerre található Törökkoppányi török vártól hasonló távolságra fekvő két másik középkori templomról (Bedeg és Csát) is azt állítják a XV. századi vizitációk, hogy templomaik anyagának egy részét a törökök hordták el a vár építéséhez.

Az első katonai felmérés az 1780-as években a temetőben templomot ábrázolt, tehát ekkor még lehettek felmenő falai.

A falu mai református temploma 1785-ben épült, a helyi hagyomány szerint e templom alapjához használták föl a régi Lápafő temploma alapjául szolgált faragatlan termésköveket

1822-ben Galgóczi Gábor református lelkész ezt jegyezte fel: a temetőben még ma is látszik nyoma egy épületnek, melyről közönségesen azt beszélik, hogy szentegyház lett volna. 

Kutatástörténet 2005-ben K. Németh András, Batizi Zoltán és Rácz Miklós a falu mai temetője körül azonosította a középkori falu helyét. 2008-ban K. Németh András a ravatalozótól északra eső füves területen ahol sírásás közben állítólag többször kerültek elő kövek és csontvázak vakondtúrásokban apró téglamorzsalékot, egy az épülettől északkeletre eső friss sír bolygatott földjében pedig több téglatöredéket, kevesebb kődarabkát és néhány apró embercsontdarabot figyelt meg. Megállapítása szerint a középkori templom a mai temető északnyugati részén, a ravatalozótól északra fekvő, jelenleg betemetetlen területen állt, de részben a nyugat felé eső szélső sírok alá is benyúlhatott.

2010-ben a temető legnyugatabbra fekvő sírsorában, a ravatalozótól északkeletre 10 méterre sírásás során 25-30 centiméter mélyen észak-dél irányú falba akadtak, amelyet a sír mélységéig kiszedtek. A sok törmelékből (terméskövek, római téglák, tetőcserepek) Takács Melinda egy talán kapuzatnak vélt maradványt tárt fel.

A törökök kiűzésével a régi nemesség elfoglalhatta régi helyét.

 

A törökök kiűzése után az újra megjelenő birtokos nemességről az egész Tolna vármegyére kiterjedőleg az a nagy értékű összeírás ad számot, amelyet a pannonhalmi tized ügyében felmerült 3000 frt költségnek a birtokos nemesség közt leendő kivetése céljára 1726. szeptember 17-én állítottak össze Madarász László alispán és a szolgabírák.

A vármegyének 1726. november 16-án bemutatott e jegyzék azzal, hogy nemcsak a birtokok számát, de ezeknek minőségét is feljegyezte, a birtokosok vagyoni viszonyaira is vet némi fényt. A községek után öt csoportban, 3 (első osztályú), 6 (másodosztályú), 5959 (harmadosztályú), 12 (negyedosztályú) és 15 (ötöd osztályú) frt hozzájárulással terhelte meg a birtokosokat, míg a puszták után, megkülönböztetés nélkül, 2 frt és 50 dénárral (félfrttal).

Ez összeírás szerint a vármegye birtokosai - legnagyobbrészt egyszersmind itt lakó nemessége - ezek voltak:

Herceg Esterházy majorátusa (1 öo. Kaposvár; 6, no. Jád, Csoknya, Tótszentpál, Szomajom, Istvándi, Szenna; 4 ho. Aszaló, Magyaregres, Szentpál, Cserénfa; 6 1/2 mo. Koppány fele, Kovácsi, Töröcske, Kislak, Szántód, Szentbalázs, Kisfalud; 2 eo. Gyarmat, Pulya községekkel és 23 - Ujfalu, Ráczegres, Kaposfő, Keczel, Ivánfa, Ollevölgye-, Denna, Sörnyefa, Márczadó, Várvíz, Ropoly, Pölöske, Nadosd, Vörösalma, Tótfalu, Merse, Nak, Galambos, Otelek, Desseda, Lapa, Papsára, Kisjád - pusztával).

Báró Babócsay Pál generális (1 eo. Lápafő községgel).

Mint már korábban szó volt róla Lápafő új temploma 1785-ben épült, alapjának a régi Lápafő faragatlan termésköveit használták fel. A községnek 1848-tól önálló tanítói voltak – előtte papok töltötték be e tisztséget – az iskola is ekkor épült. A lakosság főként mezőgazdaságból és állattenyésztésből élt.

A falu néhány „nagy családjának sok földje volt, így a lakosság cselédként náluk dolgozott, egy kisebb réteg pár holdon gazdálkodott. A község férfijai is kivették részüket a két világégésből, a hősi halottak nevét emlékmű őrzi. A községet a második világháború utáni kitelepítések elkerülték.

Az 1950-es években Lápafőn is voltak kuláknak nyilvánított gazdák, de innen nem telepítettek ki senkit, mint az ország többi falujából. Az első kezdetleges mezőgazdasági termelőszövetkezet 1954-55-ben alakult, ebben még csak a lakosság kis része, főleg a szegényebb réteg dolgozott.

1960-ban jött létre az első igazi termelőszövetkezet Aranykalász néven. 1968-ban a Lápafői és a Várongi közös szövetkezetté alakult. Hosszú éveken át a lakosság megélhetését a szövetkezet biztosította, mely a rendszerváltás után Kft-év alakult, és ma is foglalkoztatja a falu lakóinak egy részét. Az 1970-es évek elején Lápafő is bekerült a körzetesítésbe, közigazgatásilag Szakcs nagyközséghez csatolták. 1989-ben megalakult az önkormányzat.

A lakosság az elmúlt évtizedekben egyre fogy, ma mindössze 187-en élnek itt. A településen óvoda és iskola nincs, a gyerekek a szomszédos Szakcsra járnak. Az egészségügyi szolgálatot a Nak- Lápafő-Várong körzet, közös háziorvosa látja el, az önkormányzat által fenntartott rendelőben.

A község utcái portalanítottak, néhány kivétettel valamennyi lakásban vezetékes víz van, a szennyvíz- és a gázvezeték még nem épült ki, pb palack, mozgóárusoknál kapható.

A kommunális hulladék elszállítása szervezetten történik. Az elmúlt években az önkormányzat részben felújította a kultúrházat, az orvosi rendelőt, és a ravatalozót, valamint több utca járdaburkolatát. A végleges felújítások még váratnak magukra.

A falu híres emberei közt kell megemlítenünk Sobri Jóskát, a betyárt, aki az 1837-es „Lápafői csatában” – hogy a fogságba esést elkerülje – önkezével vetett véget életének. A kor szokásának megfelelően a Lápafői temető árkába temették el. Sobri Jóska történetét egy helybéli, folyamatosan kutatja s azt egy külön fejezetben ismerhetik meg.

Itt született (1823-1916) Galgóczy Károly mezőgazdász, gazdasági szakíró, az MTA levelező tagja.

A kis település műemléki látnivalókban nem bővelkedik, de környezete vonzó lehet a természetet kedvelők számára. Ezt igazolja, hogy a községben már több német és holland család is ingatlant vásárolt.

Az utóbbi időben feltáró jellegű ásatások kezdődtek K. Németh András és a Lápafői gyökerekkel rendelkező Takács Melinda régészek vezetésével a Lápafői temtőben, melyben nagy segítségükre volt Takács Gábor s több más lelkes személy.

Reméljük, hogy az ásatások eredményeinek közlésével egy másik bejegyzésben hozzájárulnak majd Lápafő történetének jobb megismeréséhez.

 

További adalékok Lápafő történetéhez.

Ezek az adatok a Lápafői Református gyülekezet, egyházközség történetéből valók.

Az egyházközség múltjának megírását, igazából csak az 1734-es esztendővel lehetne elkezdeni, mert ettől kezdődően vannak hitelesebb és pontosabb feljegyzések.

Az 1734-es esztendő előtti időszakból nincsenek feljegyzések az egyházközség életére vonatkozóan, ezért mi sem természetesebb, hogy következtetéseink csak a környező települések történelmével összeforrottan értékelhetők.

Következtetéseink, községünk protestáns múltjára vonatkozóan az akkori körülmények értékeléséből vonhatóak le.

A történések szorosan egybefüggenek a szomszédos települések akkori múltjával, s azok történetéből is következtethetők. Így nevezetesen Gadács, Gölle, Dombóvár, Hetény, Uzd és Inám történetével.

Az egyháztörténet írók megállapították, hogy Lápafő község 1626 – 1686 között, mint református gyülekezet van feltüntetve. Mint ilyen a Sümegi Szeniorátushoz (esperesség) tartozott, mely 1629-ben egyesítésre került a Dunamelléki Egyházkerület, „Külső somogyi” egyházmegyéjével, s a kezdetektől fogva a szomszéd Kazsokhoz volt csatolva.

A Dunamelléki Egyházkerület akkori püspöke Simándi Mihály volt, míg a Dunántúli püspökség élén Kanizsai Pálfi János Püspök állt.

A Lápafői református gyülekezet a Kazsokinak, mint leányegyháza (filiája, társegyháza) volt. Kazsoknak, már 1630-ban rendes papja volt.

Lápafő, Gadács, Gölle, Dombóvár, Hetény, Uzd és Inám mind megannyi református község a török időkben politikailag a Budai Vilajet, Koppányi Szandzsákságába tartozott, mely egészen Zala megyéig terjedt ki, s mely 1541-től 1686-ig állott fenn.

Ebben az időben viszonylagos vallási türelmet élveztek. A török kiűzésének idején azonban a harcok miatt legtöbb falu elnéptelenedett, s amikor az új földesurak megérkeztek akkor a vallási türelmetlenség jegyében a megmaradt református lakosságot is elűzték. Helyükre főleg katolikusokat telepítettek, a szomszédos Gadácsról még a magyarokat is elzavarták.

Az összes település katolikus lett csupán csak Gadács maradt protestáns, de az is német ajkú evangélikus.

A szóban forgó környékbeli települések többé már sohasem lettek reformátusok, Inám, Hetény és Uzd még az 1900-as évek elején is csupán csak puszta volt.

Lápafő volt csupán csak egyedül, aki kikelt hamvaiból és ismét reformátussá tudott válni, ráadásul 1782-ben II. József türelmi parancsának nyomán, anyaegyházzá erősödött. Ez annak volt köszönhető, hogy Zala megyéből, az ott kialakult vallási türelmetlenség következtében reformátusok menekültek ide.

Csakhogy ez már nem a régi Lápafő volt.

Hát az hová lett, kérdezhetnénk csodálkozva. Elpusztult? Hogyan és Mikor?

Nem felelhetünk rá mást, mint egy 1822 évi egykorú feljegyzés, melyet az akkori lelkész, Galgóczy Gábor örökített meg egy jegyzőkönyvben.

„Egy közszájon forgó hír azt beszéli, hogy e tájon volt egy, a mostaninál régibb helység is, mely szintén Lápafő nevet viselt. Ez a régi Lápafő a kuruc világban (1690 - 1710) elpusztult. Feküdt ezen helység azon dombháton, melyen a temető vagyon (a régi) az erdő fele terjedvén, mert még a mostani élők is emlegetnek azon a tájon olyan dolgokat, melyek a helységnek egykori ott fekvését mutatják, sőt a temetőben még ma is látszik nyoma egy épületnek, melyről közönségesen azt beszélik, hogy szentegyház lett volna.

A mostani Lápafőnek eredete nem mehet messzebb a múlt század kezdeténél (ti. 1700). Annyi bizonyos, hogy mind Várongnál, mind Naknál régibb, megszállói Zala és Vas megyéből valók voltak, kiket az akkori uraság, Zalabéri Horváth nemzettség hívott be, s mind protestánsok valának.”

Ezt látszik bizonyítani a kihalt családok névsora is, melynek ma már csak híre van, s csak a legégibb anyakönyvekben található fel, mint pld. Paksi, Balla, Kesserű, Markó, Ükös stb, míg ellenben az 1700 körüli újabb családok, mint pld. Dávid, Györke, Molnár, Suri, Orbán és Könye stb. ma is virágzanak.

Az 1710-es évek utáni történések már az új Lápafőről szólnak, a régit eltemették, részint a török dúlások, részint a kuruc háborúk, de annak voltát, létezését nem tagadhatjuk.

1734-tő kezdődően már írásos adatok is fellelhetőek a Lápafői református egyházközség életéről. Mint a kerületi adattár bizonyítja a későbbi feljegyzésekkel együtt.

1734-ben űzik el a Lápafőiek lévitájukat egy „Papi” nevűt, a Nágocsi és a Büssüi papokkal együtt.

1737-ben Körmendi Sámuel Lévita kérésére az akkori földesúr, br. Babócsai László csak a reformátusoknak enged istentiszteletet tartani, bár evangélikus lakosok is voltak, de tőlük azt megtagadták.

1737 – 1741 között Szentesi Kádár András a Lévita, aki innen Kányára kerül, ahonnan azután az ottani református lakosokkal együtt elűzetik.

1741- ben az eklézsia megszűnik Lápafőn, mivel nincsen rendes Lévitája.

1742-ben Berényi Zsigmond pécsi református püspök Szakcshoz csatolja Lápafőt, a gyermekek keresztelését is az ottani plébánoshoz rendeli.

1744-ben a Lápafői reformátusok Perczel József alispánhoz fordulnak, hogy engedélyt kapjanak Lévita tartására.

1745-ben Gencsi István lett a Lévita, akinek a kerületi gyűlés megengedi, hogy keresztelhessen, mivel az ezt addig bonyolító eklézsiák Lápafőtől messze voltak.

1754-ig a Lápafőieknek külön oratóriumuk (imaházuk) volt, mely a későbbi lelkészi hivatal udvarában az istálló helyén állott. Ekkor Klimó György pécsi református püspök bezáratta, mely azután a sövény kerítésével együtt lassan teljesen elpusztult.

Ebben az időben a hívek vasárnaponként, földutakon a 10 km.-re lévő Kazsokba jártak szent beszéd hallgatására. Ettől kezdve 1786-ig, több mint 30 éven át Lápafő, Kazsok filiájaként szerepel, majd ekkor válik anyaeklézsiává, és tarthat rendes lelkészt.

Ez az időszak nagyon fontos volt Lápafő életében, mert a legnagyobb építkezések is erre az időszakra estek.

1785-ben épül fel a templom, Keserű Mihály, Markó, János, Sós Ferenc, Bognár János, Dávid Ferenc, Györke János és Szakály Sámuel adakozásából.

A templomnak ekkor még nincsen tornya, zsúpszalmával van fedve, előtte fából épült harangláb van, melyen egy 4 kg. -os kis csengettyű (1900-ban már meg volt repedve, de azért még meg volt) volt felakasztva.

A templom alapjához, a régi romos Lápafői templom faragatlan termésköveit használták fel.

Ugyanekkor a régi paplakot, a régi oratórium helyén átalakítják.

1804-ben T. Rózsa István prédikátorsága alatt Budán öntetnek egy második 60 kg. -os harangot.

1822-ben újra fedik a templomot, 1823-ban a külső és belső falakat bemeszelik és az utcai végén ajtót nyitnak. Később (miután elébe építik a templomtornyot), ez lesz a templombelső ajtaja.

1831-ben öntetik a harmadik 324 kg. -os harangot, Weimpert Péter polgári harangöntővel, melyért 646 V. (velencei pénzverdében készült) ezüst forintot fizettek. Ennek a harangnak egy új haranglábat is állítottak, hogy a súlyát elbírja.

1830. december 15-re virradóan rablók törték fel a parochia házat, az eklézsia ládát összehasogatták és a templom pénzét 182 V. (velencei pénzverdében készült) ezüst forintot elvittek. Azokat azonban 14 nappal később megtalálták.

1834-ben a katedra fölé korona lett építve 40 V. (velencei pénzverdében készült) ezüst forintért.

A feljegyzések szerint 1837.február 17.-én történt az a kétes hírű dicsőség, mely szerint a község erdejében lőtte magát agyon Sobri Jóska a híres betyárvezér. Az erdő ahol ez megtörtént, már az 1800-as évek végén sem volt meg.

Fontos év volt az 1843-as év is a falu és a gyülekezet életében, mert ekkor épült a templomtorony. A torony megépítésében fontos szerepe volt Both Ádám és Németh Ferenc kurátoroknak és Suri János bírónak.

Az egész torony 55.000 db. téglából épült, melyért 1003 pengő forintot fizettek.

1844-ben a templom tetőzetére került cserép, 115 forintért.

Az egyházközség életére jelentősen rányomták a bélyegét az 1848-as események.

Lelkészek és tanítók névsora.                                                                                                      1734 – 1848 között.

  1. 1734-ben „Papi” nevű, ki elűzetett.
  2. 1737-ben Körmendi Sámuel.
  3. 1737-1741 között Szentesi Kádár András, Kányára távozott.
  4. 1741-1744 között Lévita nélkül volt a falu.
  5. 1745-1754 között Gencsi István.
  6. 1754-1786 között Lévita nélkül volt a falu, Kazsok filiájaként szerepel.

Rendes lelkészek

  1. 1786-1790 között Kovács Mihály, jött Korsokból, helyben halt meg 1790-ben.
  2. 1790-1792 között Csuthi Ferenc, jött Bálványosról, elment Szóládra.
  3. 1792-1801 között Nagy György, jött Szóládról, elment Jutára.
  4. 1801-1811 között Rózsa István, jött Jutáról, elment Bábonyba.
  5. 1811-1818 között Németh Gábor, jött Öszödről, elment Magyar székelybe.
  6. 1818-1824 között Galgóczy Gábor, jött a Ceglédi iskolából, ment Székelybe.
  7. 1824-1855 között Szelle Dávid, jött Látrányból, meghalt 1855-ben Kosdon.

Tanítók

  1. 1786-1796 között Zsarnai János.
  2. 1796-1803 között Vári Nagy János.
  3. 1803-1806 között Tóth Péter.
  4. 1806-1807 között Szőke István.
  5. 1807-1812 között Bakó József.
  6. 1812-1813 között Vásárhelyi János.
  7. 1813-1818 között Mészáros István, Látrányba ment.
  8. 1818-1820 között Csepregi Sámuel.
  9. 1820-1821 között Orbán István, Meggyesre ment.
  10. 1821-1824 között Hajgató József, Kerekibe ment.
  11. 1824-1826 között Bereczki József, Kazsokba ment.
  12. 1826-1831 között Kölesdi nagy Zsigmond, Kazsokba ment.
  13. 1831-1833 között Lutár István Kötcsére ment.
  14. 1833-1835 között Németh József
  15. 1835-1847 között Baranyai Ferenc.
  16. 1847-1848 között Takács Károly.
  17. 1848-1851 között Bocsor Károly, Nyimbe ment.

Összességében 1734-1848 között Lápafőnek 11 lelkésze és 17 tanítója volt.

1848-ban Németh József kurátor és Molnár Ferenc Bíró idejében a rozzant iskolaház helyett egy tömés fallal és zsúptetővel épített új iskola épült. Hossza 10 öl, szélessége 3.5 öl volt.

1864-ben Németh József kurátorsága és Both István bíróságának idejében kutat ástak az iskola udvarában 30 pengő forintért.

1871-ben a már használhatatlanná vált istálló helyet a tanítólak udvarában egy új istálló épült 145 forintért. Ez is tömésfallal és Zsúptetővel épült.

Ugyanebben az évben a paplak udvarában egy hidast építettek, 60 forintért.

1874-ben Bajó Sándor lelkész, Györke József gondnok, ifj. Suri József idejében készült a paplak udvarában egy 8 öl mélységű kút 130 forintért.

Ugyancsak ebben az évben készült az új paplak, ami még 1900-ban is állt téglából és vályogból, cseréptetővel. Az utcai hossza 7 öl, szélessége 5 öl és 4 láb. Belső hossza 9 öl, szélessége 4 öl. Az összes építési költség 4.000 Ft volt.

Az épület előtt téglalapozással 85 forintért, lécből készült kerítést építettek

1875-ben a paplak udvarát 30 forintért, téglalapozással, lécből készült kerítéssel választották le a kerttől.

Még ugyanebben az évben a régi paplak egyik szobáját istállóvá alakították és fészert toldtak hozzá 16 forintért. Meszes gödröt ástak 10 forintért.

1877-ben Balogh József kurátorságának idejében a régi temető közvetlen közelségében lévő 400 négyszögöl területet hozzácsatolták és az egészet árokkal vették körül.

1878-ban Bognár Ferenc kurátorsága és Suri János bírósága idején 10 öl hosszú és 6 öl széles új tanítói lak és iskola épült tiszta téglából cseréptetővel, pincével, mely 3500 forintba került.

Ugyanekkor kőrbe kerítették az iskolaudvart, kibővítették 20 forintért a tanítói fundust és vásároltak 40 négyszögöl területet.

1882-ben 36 forintért kifestették as paplak 3 szobáját és az előszobát.

Ugyanekkor Pál József kurátorsága alatt a paplak belső udvarán léckerítést készítettek 17 forintért.

Végül 1885-ben egy magtárat építettek 24 mérő rozs kapacitással, mely fennállását követően 1900-ig 600 forinttal segítette az egyház pénztárát.

Ettől kezdődően 15 éven át, az 1900-as évig semmi nevezetesebb építkezés nem történt. Valószínűleg azért, hogy az egyház kimenekülhessen a fennálló adóságából, valamint azért, hogy erőt gyűjtsön egy igazán embert próbáló feladatra a templom újjáépítésére és az iskolaépület felújítására.

Az 1900-ban meg is történt az új templom építése. Összesen 3000 Forintba került, melyből 400 forint nemes keblű adakozásból, 600 forint egyházi tőkéből, valamint 2000 olyan forintból jött össze, melyet a hívek vállaltak magukra.

Ebből a pénzből épült egy 42 méter magas torony, bádogtetővel, villámhárítóval. A templom tetőszerkezete át lett rakva, a templom belseje ki lett festve, új felszerelést kapott és külső javításokat is végeztek az épületen. Az utcai részen egy sodronykerítést húztak.

Pécsen, a Ruprecht testvéreknél öntettek egy 300 kg. súlyú nagyharangot 28 forintért.

A munkálatok 1900. május havában lettek befejezve, amikor is a hivatalos mérnöki átvétel után egy ünnepségkeretében a templom felszenteltetett, és a használatnak átadatott.

Az építő mester, Eke Alajos Szabadkai építész volt.

Lelkészek 1848-1900 között

  1. 1824-1855 között Szelle Dániel
  2. 1855-1860 között Rakottyai Lajos, volt Gyönki tanár, elméje elborult.
  3. 1860-1863 között Kovácsi István, jött Magyarszékelyről, ment Katádfára (Baranya megye) .
  4. 1873-1897 között Bajó Sándor, jött Katádfáról, meghalt Lápafőn, 1900-ban.
  5. 1897-1900 között V. Fejes György, előbbi helyettese.

Tanítók

  1. 1851-1864 között Natkai István, Bodor Sándor és Fejes Lajos.
  2. 1864-1874 között Csonka Sándor, nyugdíjazva lett.
  3. 1874-1876 között Borza Lajos, Meggyesre ment.
  4. 1876-1879 között Csuthy Lajos, Telekibe (Somogy megye) ment.
  5. 1879-1886 között Bozsor Dániel, meghalt helyben.
  6. 1886-1895 között Darab Lajos, Alistálba (ma Szlovákia) ment.
  7. 1895-1897 között Ferenczi József, Sámodra (Baranya megye) ment.
  8. 1897-1900 között tanító nincs, a helyettes lelkész végzi az iskolai teendőket is

Összefoglalva, 1848-1900 között Lápafőnek volt 3 rendes és e helyettes lelkésze, valamint 9 tanítója.

Lápafői életviszonyok és adózás, 1900 évi állapot szerint.

Lápafő lakossága teljes egészében földműveléssel foglalkozik ebben az időben.

A megértéshez a következőket szükséges tudni:

A parasztgazdaság tulajdonosa, a termelés irányítója, a család feje. A gazdának a vagyona állatai, földje, munkaeszközei voltak. A nincstelen földnélküli sohasem gazda. A gazda földdel bíró paraszt, a telkes jobbágy utóda. A jobbágytelek nagyságától függően az I. világháborúig általánosan használt kategória volt a telkes, egész helyes, háromnegyedes, félhelyes, féltelkes, negyedes gazda, amely a vagyoni állapot szerinti megkülönböztetés folytán egyúttal rangsorolás, presztízsjelző is volt.

Egy telkes gazdának 32 hold földje volt.

A családfők között van: 1 Telken felüli birtokos 3

                                         1 Telkes gazda.            3

                                      3/4 Telkes gazda.           5

                                      2/4 Telkes gazda.            7

                                      1/2 fertály telkes gazda.   4

                                      1/4 fertály telkes gazda.   1

                                      1/8 telkes gazda.            17

                                      Házas zsellér.                 35

                                      Házatlan zsellér.              6

A lelkészi birtok: 32 hold (1200 négyszögöl holdanként).

A tanítói birtok:.  16 hold.

Az egyháznak birtoka nincs, a szükségletet a részaratás jövedelme fedezi.

1900-ban a falu összlakossága 346 fő, a hozzátartozó szórványokkal 400 fő, iskolás gyermeke van 26 fő.

Az egyházi adózást a következőek szerint teljesítik:

Minden házaspár fizet, 62 liter /egy mérő/ rozsot és 64 fillért.

A házatlan zsellérek fizetnek, 31 liter rozsot és 64 fillért.

A nőtlenek és a hajadonok fizetnek, 15 liter rozsot és 32 fillért.

A fizetést a már konfirmáltakkal kezdődik.

A fentieken felül minden fertályos gazda fizet 15 liter szemes tengerit, minden szőlősgazda 21 liter bort és egy csirkét.

Az egyházi igazgatást a zsinati törvényeken alapuló presbitérium végzi, mely testület 1900-ban a következőkből állott:

Elnök: Fejes György helyettes lelkész, gondnok: Molnár Sándor, presbiterek: Both József, Dávid János, Fábián József, Hajdú Mihály, Molnár József, Nagypál István, Suri Ferenc.

Segédgondnok: Könye Pál

Harangozó: Baksa Péter

Magtárgondnokok: Bognár Ferenc, Hajdú Mihály és Nagypál István.

 

Végül a Lápafőn 1900-ben élt családfőket, és a családok lélekszámát adjuk közre. 

  1. Kozsoki Józsefné.               5 fő
  2. Dávid Imre.                         4 fő
  3. Orbán József.                     2 fő
  4. Hajdú János.                      6 fő    
  5. Németh József.                  7 fő
  6. Gál György.                        5 fő       
  7. Bognár Sándor.                  3 fő
  8. Bognár József.                   7 fő
  9. Dávid János.                       3 fő
  10. Dávid Sára.                         3 fő
  11. Dávid Márton.                     2 fő
  12. id. Both János.                   3 fő
  13. Suri Mihály.                         7 fő
  14. özv. Könye Mihályné.         4 fő
  15. Dávid Mihály.                      2 fő
  16. Hajdú Ferenc.                     2 fő
  17. Hajdú József.                      4 fő
  18. Bajó Sándor.                       5 fő
  19. Kardos János.                     5 fő
  20. Bognár Ferenc.                   2 fő
  21. Fábián József.                     4 fő
  22. Nagypál István.                  11 fő
  23. Molnár József.                     4 fő
  24. Molnár Sándor.                    5 fő
  25. Suri Ferenc.                         2 fő
  26. id. Könye Mihály.                 4 fő
  27. Dávid Sándor.                      3 fő
  28. Orbán István.                       3 fő
  29. özv. Könye Jánosné.           3 fő
  30. Hajdú György.                      3 fő
  31. Hajpál János.                       2 fő
  32. Könye György.                     5 fő
  33. özv. Dávid Mihályné.            4 fő
  34. Both János.                          3 fő
  35. Both István.                          6 fő
  36. László Mihály.                      5 fő
  37. Németh Ferenc.                   3 fő
  38. Kigli Sándorné.                    1 fő
  39. Bognár Lajos.                      2 fő
  40. id. Németh József.              2 fő
  41. Dávid János b.                    5 fő
  42. Both Lajos.                          4 fő
  43. Csapő István.                      2 fő
  44. Kacz Sándorné.                  4 fő
  45. Kari József.                         5 fő
  46. Németh László.                   4 fő
  47. Györke István.                    6 fő
  48. Both János b.                     4 fő
  49. Dávid Ferenc.                     3 fő
  50. id.Dávid Márton.                 3 fő
  51. Molnár Ferenc.                   3 fő
  52. Kovács Mihályné.               5 fő
  53. Balog József.                      6 fő
  54. Balog Ádám.                       3 fő
  55. Hideg István.                       8 fő
  56. Györke József a.                 5 fő.
  57. Kovács József.                    3 fő
  58. Kovács Mihály.                    2 fő
  59. Hajdu Mihály.                      9 fő
  60. Hajdu József.                      2 fő
  61. Németh József v..                4 fő   
  62. id. Suri János.                     8 fő
  63. özv. Könye Józsefné.          6 fő
  64. Györke György.                   5 fő
  65. id. Dávid János.                   2 fő
  66. Balog István.                        4 fő
  67. Both József.                         6 fő
  68. Both Mihály.                         3 fő
  69. Dávid József.                       5 fő
  70. Bognár János.                     3 fő
  71. Látos Ferenc.                      6 fő
  72. Garádi Mihály.                     4 fő
  73. Györke János a.                  3 fő
  74. Dávid István.                       3 fő
  75. Könye Mihály.                     2 fő
  76. Hajdu János.                       5 fő
  77. Baksa Péter.                       4 fő
  78. Györke János k..                 3 fő
  79. özv. Suri Józsefné.             1 fő
  80. Györke János h..                5 fő
  81. Pordán József.                   8 fő
  82. Bognár János kov.              2 fő
  83. ifj. Dávid Mihály.                  3 fő
  84. Szili József.                         3 fő
  85. Veress Sámuel.                  4 fő
  86. Györke Mihály.                    2 fő
  87. Both József.                        1 fő

                     Mindösszesen: 347 fő

A Lápafői adatok Kirtyán Károly gyűjtéséből valók.

Ezzel Lápafő története, 1900-as évvel befejeződött, a további adatok gyűjtése folyamatban van.